Történet

Ha végigsétálunk az egykori Klein-kúria folyosóján és összeszámoljuk a falakat díszítő tablókon az itt végzett tanulók létszámát, bizony meglepődünk a 28 év „termésén". Közel 1000 fénykép emlékeztet bennünket arra, hogy valamikor ezek a gyerekek a mi diákjaink voltak. Néhányukkal gyakrabban is találkozunk Pakson, másokról viszont csak úgy hallunk, ha érdeklődünk felőlük. Előfordul az is, hogy levelet kapunk tőlük vagy ránk köszönnek kisbabát sétáltatva.

Bizony, az évek gyorsan múltak. Voltak közöttünk olyanok, akik továbbtanultak főiskolán, egyetemen, és a magasabb képzettség birtokában kollégáink lettek, vagy vállalkozóként bontogatják szárnyaikat. A szakmatanulásnak voltak hagyományai itt Pakson a korábbi években is. Aztán egy oktatáspolitikai döntés ezt megszüntette, és a képzés Szekszárdra koncentrálódott. A tárgyi-személyi feltételeknek akkor jobban megfelelő, új intézmény — úgy tűnt — hosszú távon tudja majd szolgálni az oktatás, nevelés, képzés ügyét. Az atomerőmű megépülése azonban új helyzetet teremtett. Sok fiatal költözött a városba, akik gyermekeinek bölcsőde, óvoda, iskola kellett. A város oktatási rendszerét a kialakult és várható helyzetnek megfelelően át kellett alakítani. 1980-tól már nyilvánvaló volt, hogy egy új általános iskolára lesz szükség, és később szakmunkásképzőre is, hogy a struktúra teljessé váljon.

A tervből valóság lett. 1990. szeptember 1-jén becsengettek a 661. sz. Szakmunkásképző Iskolában. A város nagyobb gazdasági egységei a Ruhaipari Szövetkezet, a Plakész Kft, a Ropánt Kft és a Partner Kft. gyakorlati helyet ajánlottak diákjainknak. Az eltelt évek alatt a szakmaválaszték jelentősen bővült.

Az indulás éveiben volt saját tanműhelyünk is. Az asztalosok és szobafestők oktatóik irányításával külső megrendeléseket vállalva dolgoztak, és sajátították el a szakma minden fortélyát. Két év után a Kossuth Lajos utcai épületet kezdtük kinőni, így az iskola Biritóra került. Hatalmas átalakítás előzte meg a kiköltözést. A régi kúriát, melyben a Paksi Állami Gazdaság működött, át kellett építeni. A kis irodákból 30 fő befogadására alkalmas osztálytermek létesültek. Teljes elektromoshálózat-felújítást kaptunk; egy ápolt, gondozott környezet és park fogadta a diákokat.

Személyi feltételeink az indulástól kezdődően jók voltak. Szakos ellátottságunk is kedvezően alakult. Egyetemen, főiskolán, helyi és megyei továbbképzéseken, levelező oktatásokon vettek részt az oktatók és tanárok, hogy megfeleljenek a törvény szabta feltételeknek. 1997-től 2+2 rendszerűvé vált a képzés, ami azt jelentette, hogy csak 9—10. osztály elvégzése után lehet a szakmai oktatást megkezdeni a legtöbb szakmánál. 2001-től új lehetőségként gépész, ruhaipari és magasépítő szakon indulhatott meg a technikusképzés, a 2004/2005-ös tanévben pedig már szakközépiskolai osztályt is tudtunk indítani.

Az oktatómunka első sikereire mindnyájan szívesen emlékezünk vissza. A Szakma Kiváló Tanulója versenyen először 1995-ben vettünk részt sikerrel, de későbbi években is voltak olyan tanulóink, akik szakmunkás bizonyítványát ily módon szerezték. A 2000-es év jelentős eseménye volt iskolánkban a névadás: 10 év után került sor I. István nevének felvételére és az ezzel kapcsolatos ünnepségek megrendezésére. Az eltelt 19 év alatt az iskola diákélete folyamatosan gazdagodott. Az ünnepélyek, diáknapok, versenyek jó hangulatú, színvonalas rendezvényekké váltak. A gazdasági, társadalmi, politikai változások nem hagyták érintetlenül az iskolát sem. Új pedagógiai program és minőségbiztosítás szellemében dolgozunk. Változtak a tantervek, tankönyvek. Korszerű informatikai képzést tudunk nyújtani a bennünket választó diákoknak. Működik a diákönkormányzat. Döntéseinket véleményezi az iskolaszék. Bővültek a nyilvánosság fórumai. Beiskolázásunk kiegyensúlyozott; ha az évfordulónkon kívánhatnánk valamit, az nem lenne más, mint egy új tornacsarnok.